„1456. július 22-én a Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira. A győzelem 555. évfordulója alkalmából az Országgyűlés 2011. július 4-én július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította” – írta Facebook-bejegyzésében Magyarország belgrádi nagykövetsége.

A nagykövetség minden évben megemlékezik erről. A korábbi években a belgrádi várban, a Kalemegdanon található emlékkőnél helyezték el a megemlékezés virágait, tavaly Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, a MANK Nonprofit Kft. támogatásával, illetve a Teleki László Alapítvány szervezésében szobrot állított Zimonyban a Duna-parton a csata legfőbb törökverőjének, Hunyadi Jánosnak. Az idei megemlékezés lett volna a szobor felavatása után az első, és a belgrádi nagykövetség programmal is készült, amit mint ahogy lapunknak jelezték „a koronavírus-járvány kapcsán életben lévő szerbiai korlátozások miatt ebben az évben a Magyarország Belgrádi Nagykövetsége lemondani kényszerült az 1456-os nándorfehérvári csatáról és Hunyadi Jánosról szóló megemlékezést”. A tervezett programok helyett a nagykövet úr a Pannon RTV-nek interjúban, a nagykövetség pedig a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben (az MTVA sajtóadatbankjára hivatkozva) adózik a csata emlékének.

Nagy ünnepséget tervezett a Hunyadi-szobornál a belgrádi Hunyadi János Civil Egyesület is a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi városi szervezetével karöltve és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával. Az egész napos zenés program felölelte volna a Gárdos-torony, valamint a Kalemegdan megtekintését is. A járványügyi helyzet miatt ezt is elnapolták, várhatóan szeptemberben kerítenek rá sort.

 

Forrás: Magyar Szó