A két ország delegációit Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Goran Knežević szerb gazdasági miniszter vezették. A két tárcavezető az ülés után közös sajtótájékoztatót tartott Budapesten.

 

Szerbia Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere, a két ország baráti kapcsolatának alapja a kölcsönös tisztelet - mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. Szijjártó Péter ismertette: a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében 46 milliárd forint támogatást biztosított a magyar kormány a vajdasági magyar gazdálkodóknak és vállalkozóknak, 12 591 pályázatot támogattak, ennek révén 86 milliárd forint beruházás jött létre a Vajdaságban. Szijjártó Péter kiemelte: a magyar kormány emellett 10 milliárd forintos támogatási keretet nyitott azoknak a magyar vállalatoknak, amelyek Dél-Szerbiában hajtanak végre beruházásokat. Jelezte: még az idén aláírják a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítására vonatkozó szerződést.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszer, Magyarország: „Az Exim Banknál nyitottunk 110 millió eurós hitelkeretet a kétoldalú vállalatközi együttműködés finanszírozására. A határátlépések jelentős felgyorsítása érdekében technológiai fejlesztéseket fogunk végrehajtani a röszkei határátkelőhelyen. A hercegszántói határátkelőhelyet pedig alkalmassá tesszük teherforgalom kezelésére, és hogy már az ünnepi időszakban is gyorsabb legyen a határátlépés, a két belügyminiszter megállapodott arról, hogy a szisztematikus schengeni ellenőrzést egy hónapra felfüggesztjük.”

A magyar tárcavezető szólt arról is, Magyarország megkapta az engedélyt, hogy ismét beinduljon a sertéspestis miatt korábban felfüggesztett sertésexport Szerbiába, néhány technikai kérdést egyeztetnek még. Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország elkötelezetten támogatja Szerbia uniós csatlakozási folyamatát, Szerbia unióhoz való csatlakozása nemcsak a két ország, hanem egész Európa érdeke.

Goran Knežević szerb gazdasági miniszter arról beszélt, hogy Magyarország Szerbia hatodik legfontosabb külkereskedelmi partnere, és Magyarország a 13. legjelentősebb befektető Szerbiában. Tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom mintegy 2,5 milliárd eurót ért el.

Goran Knežević, gazdasági miniszter, Szerbia: „Bizonyos szerb cégek is befektettek Magyarországon, és ez is egy olyan folyamat, amit támogatni és folytatni kell, mert Európa egy piaccá válik, a világ globális piac lesz, úgyhogy dolgoznunk kell azon, hogy lehetővé tegyük a vállalkozóink számára, hogy minél jobban és jobb minőséggel dolgozzanak. A vegyes bizottság keretében üzleti fórumot is tartottak itt, amelyen több mint 110 vállalat vett részt Magyarországról és Szerbiából. Mi, politikusok, azért vagyunk itt, hogy teljes mértékben támogassuk őket, hogy megtalálják a hasznot, hogy a haszonszerzés felé forduljanak, mi pedig lehetővé tesszük a számukra azt, hogy minél jobban és minőségibb módon tudjanak dolgozni.”

A sajtótájékoztatót követően Szijjártó Péter a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Goran Kneževićet. A magyar miniszter elmondta, a szerb gazdasági miniszter a kezdetektől fogva támogatta a kétoldalú együttműködés fejlesztését és a vajdasági magyarok törekvéseit.

Forrás: Pannon RTV