A Prosperitati Alapítvány által támogatott Tisamed integrátorként vesz részt a gazdaságfejlesztési programban. Az új üzem megnyitásával a Tisamed 20 új munkást alkalmazhat, és eddig csaknem 200 integrátori szerződést írt alá méhészekkel.

Az integrátori szerződésekkel a termelők biztos áron és időben adhatják el a megtermelt mézet - hangzott el a megnyitón. Az üzem ezer tonnás kapacitással rendelkezik, és a feldolgozás után a szerbiai értékesítés mellett külföldre is szállítanak majd vajdasági mézet. Körmöci Károly, igazgatóhelyettes, Tisacoop Kft., Magyarkanizsa: „A teljes beruházás, amely 2017-ben kezdődött, meghaladta a 3 millió eurót. A beruházás keretén belül elmondhatom, hogy több mint 2000 négyzetméterrel bővült a jelenlegi raktárkapacitásunk, ez palettaszám szempontjából meghaladja a 3000 raklapnyi helyet, tehát egy bő logisztikai háttérrel, illetve kapacitásnöveléssel tudtunk ezáltal büszkélkedni.”

Magyarkanizsán és környékén mintegy 65 méhészt tartanak nyilván, ami 2000-2200 méhcsaládot jelent. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, Magyarkanizsa vonatkozásában négy nagymértékű beruházás történt az elmúlt időszakban. Hozzátette, a Tisamed által a méhészeknek biztosítva lesz a jövő: „Arra kellett rájönünk, azt láttuk folyamatosan, hogy több száz olyan gazdálkodó van, aki egyéb más mezőgazdasági tevékenység mellett méhészettel is foglalkozik. Ezeknek a méhészeknek a felkarolása, a tudásbeli erősítése, a piacra jutásuk lehetőségének az erősítése az, ami ezen a ma átadásra kerülő beruházáson keresztül meg fog valósulni.”

A hivatalos átadón részt vett Nagy István magyar agrárminiszter is. Beszédében elmondta, hogy korszakváltásnak tekinti azt, ami az elmúlt három évben megvalósult Vajdaságban: „Az a cél, amit kitűztünk, nagyon szépen megvalósult, és olyan hatásai vannak, amelyek kifejezetten a jövőbe mutatnak, és kifejezetten példaként szolgálhatnak, hiszen akárcsak ez a mézüzem, amit itt át tudunk adni, nem csak maga mint mézüzem számít, hanem az az integrációs tevékenység, amely majd 200 méhészt össze tud fogni, amely a gazdaságot tudja fejleszteni, hiszen 200 családnak megélhetést tud biztosítani, a megmaradást tudja biztosítani ezen a téren.”

Forrás: Pannon RTV