Közlekedési kérdésekről tárgyalt Belgrádban Zorana Mihajlović szerb illetékes miniszter és Palkovics László magyar innovációs tárcavezető. A felek egyebek mellett a határátkelők forgalmának gyorsításáról, a Szerbiát és Magyarországot érintő vasútfejlesztésről, valamint a két országot összekötő vízi utak használatáról is egyeztetett.
 

A Belgrád-Budapest vasútvonal felújítása az egyik legnagyobb projekt Európa ezen részén – hangzott el a találkozón. Az Újvidéket és Belgrádot összekötő szakaszon a már folyamatban lévő munkálatok várhatóan 2021-ben fejeződnek be. Legkésőbb 2020 januárjában pedig a jelenlegi tervek szerint a Szabadkát és az Újvidéket összekötő szakaszon is megindulhat a felújítás. Palkovics László elmondta, az elkövetkező hónapokban Magyarországon is megkezdődnek a projektet érintő munkálatok.

Palkovics László, innovációs miniszter, Magyarország: „Ez egy olyan beruházás, ahol mindkét ország, én azt gondolom, be fogja magát írni abba a történelembe, ami az elkövetkező 100 évet jellemzi. Elsül hogyan kerülnek Ázsiából áruk Európába. Ez egy stratégiai beruházás mind a két ország szempontjából, hiszen ha ez az áruforgalom kikerül bennünket, akkor ebből nem fogunk tudni sem profitálni, sem a gazdaságunkat nem tudjuk ennek megfelelően fejleszteni.”

A felek a két ország közötti határátkelők forgalmának gyorsításáról is tárgyaltak. Palkovics László szerint napjainkban elfogadhatatlan, hogy egy autóbusznak 12 órát kelljen várakoznia arra, hogy át tudjon kelni két baráti ország határátkelői között csak azért, mert valamilyen eljárási folyamatok nem működnek jól. Zorana Mihajlović szerint is mielőbb hatékony megoldást kell találni ezekre a problémákra.

Zorana Mihajlović, építésügyi és közlekedési miniszter, Szerbia: „A részletekről a munkacsoportok tagjai fognak egyeztetni, de én mélyen hiszek abban, hogy hamarosan eredmények is születnek majd. Természetesen a Szabadka-Szeged vasútvonal fejlesztéséről is beszéltünk, ahol egy rész csupán felújításra szorul, egy másik kisebb részen pedig teljesen újat kell építeni. Ezek olyan projektek, illetve megállapodások, amelyeket várhatóan az április közepén esedékes együttes kormányülésen írunk alá.”

A találkozón szó esett arról is, hogyan lehetne egyszerűsíteni és gyorsítani a Tiszán a teher-, illetve áruszállítást.

Forrás: Pannon RTV